Rólunk

Cím: TÖRTÉNETI KERTEK ÉRTÉKTÁRA SZABOLCS-SZATMÁR–BEREG MEGYÉBEN

Pályázati azonosító: 0659-MMA-19-P

Támogató: MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA

EGYESÜLETÜNKRŐL

Egyesületünk 2006-ban alakult természet- és tájvédelem, örökségvédelem fókusszal. 2011 óta az oktatást és a kultúrát eredeti tevékenységi körünkbe integráltan, de azokkal egyenértékűen kezeljük.

Céljaink megvalósítása során olyan fenntartható fogyasztási minták átadását gyakoroljuk, amelyek kisebb anyag- és energiaigénnyel, több közösségi szolgáltatással, szellemi termékkel elégítik ki a szükségleteket; így kulturális szolgáltatásaink révén közvetve járulunk hozzá a környezet és a természet védelméhez.

Az elmúlt 13 esztendő során az alábbi területeken voltunk a legsikeresebbek:

– terület- és vidékfejlesztés;

– természet- és környezetvédelem, örökségvédelem;

– közösségépítés;

– kulturális, közművelődési tevékenység.

Programjaink többségét külső támogatás igénybevétele mellett sikerült megvalósítanunk.

Honlapunk: www.regioris.hu.

JELEN PROJEKTÜNKRŐL

Egyesületünk örökségvédelmi palettáját színesíti a fenti címen megvalósított projektünk, melynek eredménye e honlap.

A történeti kertekről ma fellelhető hazai adatbázis országos hatókörű (historicgarden.net), általános alapinformációkat tartalmaz az egyes értékekről, az adatbázis nem, vagy alig frissül. Részletesebb adattartalmú, kisebb régióra, megyére kiterjedő, folyamatosan frissülő, szerkeszthető adatbázis nincs e témában.

A műemlékvédelem e speciális tárgya, fogalma a lakosság körében szinte teljesen ismeretlen. Gyakran felelős; de az építésügyhöz, fejlesztéspolitikához közvetlenül nem kapcsolódó döntéshozók, egyéb szakemberek sincsenek tisztában a fogalommal és a konkrét tárgykörrel még saját lakóhelyükön, vagy annak környezetében sem.

A SZSZB Megyei Értéktárban történeti kertjeink, mint jelentős helyi értékhordozók szerepelnek, azaz általánosságban úgy véljük, hogy megyénk az értéktudat terén e tárgykörben sem áll rosszul. Az ismeretek azonban szűkösek; az ide kapcsolódó rendszerezett érdemi információ sehol sem koncentrált, gyakorlatilag elérhetetlen, nincs.

Jelen projektünk keretei között egy megyei szintű adatbázis kereteit igyekeztünk létrehozni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében felelhető történeti kertekre fókuszálva. A digitális tudástárban koncentráltan gyűjtöttük össze a most elérhető alapinformációkat minden egyes rekord, érték kapcsán.

A honlaptartalom fejleszthető, szerkeszthető szakértő lektorok jóváhagyása mellett.

Kérjük, ha a fejlesztés kapcsán észrevétele, kérése van, vagy adattartalmat ajánl fel, biztosít; akkor az alábbi mezők kitöltésével vegye fel velünk a kapcsolatot. Támogató együttműködésüket, javító szándékú észrevételeiket, kritikájukat köszönjük.

VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük